A harmadik nap (főleg) eleje már nem volt annyira pozitív. Nem keltem annyira boldogan, és az a tudat, hogy egy 8:18-kor induló buszt még el kell mindenféleképpen érni, sem hívogató. De elértük simán a buszt. Aznap Sümegtől az autóig akartunk eljutni (23 km). Leszálltunk Sümegen a buszról, és azonnal megcsapott a hideg. Apukám pulcsiját magamra vettem, és így indultunk meg a hosszú autóúton az erdőig. Egyfolytában fújt a szél (inkább szembe).
De egy idő után eljutottunk első bélyegzőhelyünkig, ami Kisvásárhelyen volt. Itt egy rozoga padon meg is pihentünk és elmajszoltunk néhány szendvicset. Aztán elmentünk a falu körülbelül közepéig, ahol a pecsét volt. Megpecsételtük füzetjeinket és indultunk tovább. Egy rövid autóúton való sétálás után egy jó hosszú mező melletti szakaszhoz érkeztünk, ahol ugyanúgy tombolt a szél, mint az azelőtti napon csak mivel fű borította, nem homok, nem volt homokvihar. De egyszer annak is vége lett és mentünk tovább.
Ezután volt minden, betonút, szép erdő és pihenés is. Amint ezeken mind átmentünk jött az ötvösi bélyegző. Itt is lepihentünk, pecsételtünk és tovább mentünk. Sétáltunk, sétáltunk, amikor észrevettem, hogy valami nincs meg. A botom. Még az első nap faragtam egy botot, de azt Ötvösnél elhagytam, ott felejtettem a bélyegzőnél. Már messze volt, szóval nem mehettem érte. Egy szerencsém viszont volt. A bélyegző közel volt az úthoz.
Ahogy megtaláltuk a megoldást, már nem nagyon törődtem vele, tudtam meg lesz oldva a probléma. Az incidens után is mentünk, mentünk, mentünk amikor a tegnapi beszélgető társainkkal találkoztunk megint. Beszélgettünk megint egy sort velük és mentünk tovább. Egy jó öt kilométer után történt megint valami. Nekem a kullancsok a kedvenc állataim és pont egy kifejlett nőstény példány volt a zoknimon. Nagy eséllyel felébresztettük, és kapott az alkalmon, hogy rajtam végezze el ciklusának utolsó lépését, a párzást. Nagyon megtisztelő lett volna, de inkább lefotóztuk Veronikát, (igen, neve is van) és szépen visszatessékeltük a természetbe. Remélem talál utánam is egy állatot. Most, hogy talán életem legnagyobb élményéről beszámoltam, sőt mi meg is érkeztünk az autóhoz, hagy meséljem el a hazautat.
Azonnal Ötvös felé vettük az irányt, és megtaláltuk a botot. Aztán mivel anyukám meg akarta tekinteni a celldömölki vulkánmaradványt, arra fele indultunk, amikor…. Jánosháza előtt kisebb torlódás alakult ki, mert vagy 100 szarvas futott át az úttesten. Ez is hihetetlen nagy élmény volt, és 41 szarvast meg is tudtam örökíteni. (itt a linkje: https://photos.app.goo.gl/tJL9JwFvqPDVvUPN9) .
Ezek után meglátogattuk Celldömölköt is. Nekem két ilyen élmény után szinte semmi sem volt, de azért szép.
Jó sokat változott aznap a morálom, a reggel volt talán a mélypont, de a bot elvesztése is nagy seb volt a szívemben. De a nap végén elégedetten, két új, különleges élménnyel aludtam el.