A harmadik nap (főleg) eleje már nem volt annyira pozitív. Nem keltem annyira boldogan, és az a tudat, hogy egy 8:18-kor induló buszt még el kell mindenféleképpen érni, sem hívogató. De elértük simán a buszt. Aznap Sümegtől az autóig akartunk eljutni (23 km). Leszálltunk Sümegen a buszról, és azonnal megcsapott a hideg. Apukám pulcsiját magamra vettem, és így indultunk meg a hosszú autóúton az erdőig. Egyfolytában fújt a szél (inkább szembe).
De egy idő után eljutottunk első bélyegzőhelyünkig, ami Kisvásárhelyen volt. Itt egy rozoga padon meg is pihentünk és elmajszoltunk néhány szendvicset. Aztán elmentünk a falu körülbelül közepéig, ahol a pecsét volt. Megpecsételtük füzetjeinket és indultunk tovább. Egy rövid autóúton való sétálás után egy jó hosszú mező melletti szakaszhoz érkeztünk, ahol ugyanúgy tombolt a szél, mint az azelőtti napon csak mivel fű borította, nem homok, nem volt homokvihar. De egyszer annak is vége lett és mentünk tovább.
Ezután volt minden, betonút, szép erdő és pihenés is. Amint ezeken mind átmentünk jött az ötvösi bélyegző. Itt is lepihentünk, pecsételtünk és tovább mentünk. Sétáltunk, sétáltunk, amikor észrevettem, hogy valami nincs meg. A botom. Még az első nap faragtam egy botot, de azt Ötvösnél elhagytam, ott felejtettem a bélyegzőnél. Már messze volt, szóval nem mehettem érte. Egy szerencsém viszont volt. A bélyegző közel volt az úthoz.
Ahogy megtaláltuk a megoldást, már nem nagyon törődtem vele, tudtam meg lesz oldva a probléma. Az incidens után is mentünk, mentünk, mentünk amikor a tegnapi beszélgető társainkkal találkoztunk megint. Beszélgettünk megint egy sort velük és mentünk tovább. Egy jó öt kilométer után történt megint valami. Nekem a kullancsok a kedvenc állataim és pont egy kifejlett nőstény példány volt a zoknimon. Nagy eséllyel felébresztettük, és kapott az alkalmon, hogy rajtam végezze el ciklusának utolsó lépését, a párzást. Nagyon megtisztelő lett volna, de inkább lefotóztuk Veronikát, (igen, neve is van) és szépen visszatessékeltük a természetbe. Remélem talál utánam is egy állatot. Most, hogy talán életem legnagyobb élményéről beszámoltam, sőt mi meg is érkeztünk az autóhoz, hagy meséljem el a hazautat.
Azonnal Ötvös felé vettük az irányt, és megtaláltuk a botot. Aztán mivel anyukám meg akarta tekinteni a celldömölki vulkánmaradványt, arra fele indultunk, amikor…. Jánosháza előtt kisebb torlódás alakult ki, mert vagy 100 szarvas futott át az úttesten. Ez is hihetetlen nagy élmény volt, és 41 szarvast meg is tudtam örökíteni. (itt a linkje: https://photos.app.goo.gl/tJL9JwFvqPDVvUPN9) .
Ezek után meglátogattuk Celldömölköt is. Nekem két ilyen élmény után szinte semmi sem volt, de azért szép.
Jó sokat változott aznap a morálom, a reggel volt talán a mélypont, de a bot elvesztése is nagy seb volt a szívemben. De a nap végén elégedetten, két új, különleges élménnyel aludtam el.

A második napon folytatódott a kirándulásunk. Már hét előtt felkeltünk, hogy Káldra jussunk el. Igen, szerintem is furcsa, hogy nem egyenesen, hanem ide-oda mentünk, mint a veszett egerek. Az elindulás egy jó óra múlva jött össze, mivel anyuék elmentek a Lidlbe és csak utána reggeliztünk. Az autóval fél óra utazás után sikerült a starthoz lépni és elindulni. A start a Szajki tavak előtt hat kilométerrel volt, egy autóúton. Hát mit volt mit tenni, kilenc óra huszonhét perckor elindultunk. Két óra múlva már majszoltuk a medvehagymás szendvicset a szajki tavaknál (igen, jó sok medvehagyma van azon a vidéken). Mivel horgásztavak mellett voltunk, természetesen volt két lángosos is. Mi viszont megláttunk valamit. A Lidlben néhányszor van sóskaramellás fagyi. Körülbelül annyiszor, mint csicseriborsó. És itt is volt sóskaramellás fagyi! Hát azonnal ráugrottunk a fagyira. Nagyon nem különbözőek, de azért a Lidl-s jobb. Aztán mentünk tovább.
Következő állomásunk Hosszúpereszteg volt. Ahol épp a beérkezésnél láttunk egy olyan autót, ami online térképekre veszi fel a képet. Integettünk neki, remélhetőleg az iPhone térképein látszódunk majd. Hosszúperesztegen megálltunk egy templom mellett is, hogy pecsételjünk és megpihenjünk. Anyukám gondolta, hogy a templom melletti kisboltban vesz valamit, de mire pecsételt, az már be is zárt.

Nem sokkal Hosszúpereszteg után, egy szép mezőn találtuk magunkat, ahol épp tombolt a szél. A homokot pont szemben fújta. Ebben a helyzetben kábé fél órát mentünk előre, de szerencsére nem lettünk látássérültek. Aztán már inkább erdőben töltöttük az utat. Lehet emlékeztek arra, hogy mondtam, hogy lesznek emberek akik ma feltűnnek. Na, pont egy erdőt és egy mezőt elválasztó úton gyalogoltunk amikor velük összefutottunk. Ez azért valósulhatott meg, mert ők sátorral oldották meg a túrát, fordított irányban. A beszélgetési ponttól már nem volt olyan sok.
A káldi buszmegállónál, így ötben percet kellett várnunk, de sikerült valahogy elütni az időt.
Innen már csak a húszperces busz út váratott magára. Jegyet most már egy hete csak online lehet venni, és így tettünk.  (Egy URL kódot kell beolvastatnod a telefonoddal, ami a buszon van és megmutatni a buszvezetőnek.)
Most, hogy az online buszjegyekről tartottam egy egész kiselőadást, már a második napunkról nincs mondanivalóm, ettünk, ittunk, pihentünk a szálláson a megtett 23 km után és kész.

Bevezetésképpen elmondanám, hogy én és apukám még 2015-ben kezdtük a kéktúrát. Az elhatározás hamar elveszett, de a felét megcsináltuk. Anyu ez év januárjában kezdte és most már csak három nap hiányzik neki. Ja, és nekik ez lesz a harmadik teljesítésük nekem pedig a második (ha a babaként, nem járva is számít). Mivel én is kedvet kaptam arra, hogy csináljam, (sőt amennyire élveztem az elején a távoktatást, úgy utáltam meg három hét után) elkezdtük szervezni. A szállást megoldottuk, és minden mást is, így április másodikán útnak indultunk.
És így, hogy már végigcsináltuk már csak leírom, hogy hogyan is zajlott, hátha érdekel néhány embert.
Most az ötnapos barangolásunkat olvashatjátok.

1. nap:

A hét órás kelés és a fél nyolcas indulás volt betervezve, amit tartani is tudtunk. Mentünk Káldra. Az aznapi terv, egy Káld- Sárvár (24 km) szakasz volt. Az autóban én aludtam és zenét hallgattam, de nem sokáig, mivel fél tíz környékén már Káldon voltunk. Anyuval ketten elindultunk Káldról, de apukám Sárvárra vitte a kocsit és utánunk jött a 11:05-kor induló busszal. A találkozási pontunk a Hidegkúti erdészház volt. Mi (és mint kiderült apukám is) még az ottani kilátót is meglátogattuk. Nincs onnan nagyon kilátás, de azért Káldot láttuk. Bár egy kisalföldi kilátótól mit várunk? A Hidegkúti bélyegzőnél egy kis torlódás alakult ki, mivel az ott állók nem nagyon akarták befejezni a bélyegzést, de ez a problémánk tíz perc alatt megoldódott és tudtunk bélyegezni. Ott megvártuk aput és mentünk is a Rózsakerti erdészházhoz. Egy jó hosszú egyenes betonút után megérkeztünk és megint pecsételtünk. A következő pont Gérce volt, ahol, mint láttuk a bélyegzőnél egy pad és egy csap várja a fáradt túrázót. Komolyan mondom én szerintem csak egy wifi ruter hiányzik onnan, de minden más megfelel. Amikor a falut elhagytuk egy különös helyre csöppentünk. A szüleim elhaladtak mellette, de én észrevettem és lefotóztam, hogy milyen veszélyes helyre, egy banyaterületre tévedtünk.
Innen már homályos emlékeim vannak (lehet a banyák tehetnek róla), de azt tudom, hogy jó sokat mentünk mezőn és betonúton aztán már csak néhány híd választott el az alvó helyünktől. Ott láttunk embereket (mily meglepő) akik még szóba fognak jönni. Megérkeztünk a szállásra és mindent elrendeztünk. Kipakoltunk meg ilyenek.
Összeségében tetszett ez a nap és egy botot is faragtam.

Terv: Répáshutáról Bükkszentkereszten át Tapolca (és Tapolcán odaadjuk a kulcsot a vendéglátóknak), aztán haza vonattal. 21-23 km.

Hamar elindultunk a szállásról, és 1 óra gyaloglás után a Hór völgyébe érkeztünk. Két perc gyaloglás után egymás után hat farönkön kellett átmásznunk, úgy, hogy melletünk csalán volt, azt ajánlom, hogy a oda ne menjetek. 1 óra sétálás után hirtelen ránk szakadt az ég, cseresznye nagyságú jégdarabok estek egy óráig. Ezután úgy ázott be a cipőnk, hogy utána két napig kellett szárítani. Úgy éreztem, hogy nincs már értelme tovább menni, anyu látszott rajta, hogy tovább menne, de ő is tudta, hogy ez már nagy terhelés nekem, szóval kimentünk a főútra és Hollóstető felé vettük az irányt, fél óra alatt oda is értünk és megvártuk a buszt. Eközben anyu felhívta az ismerősöket, hogy mi van, abban egyeztek meg, hogy odajönnek a Búza térre és ott veszik át a kulcsot. 40 percet vártunk végül a buszra, levettük a zoknikat, de nem cseréltük le, mert tudtuk, hogy a következő zokni is vizes lesz. A Búza téren átvették a kulcsot, és el is vittek minket a vasútállomásra.

Két óra alatt beértünk a Keletibe, onnan pedig haza mentünk. 

Visszanézve jó kis túra volt.

Terv: Bélapátfalváról, az Istállóskőn át Répáshutára érkezünk ahol egy ismerős nyaralójában alszunk.

Reggelire kalácsot és kakaót ettünk, de nagyon hamar indultunk el. Mivel ezt útvonalat már anya töbször én pedig kétszer is megjártam, így elveszésről szó sem volt. Több túrázóval is találkoztunk és jól elcseverésztünk. Az Istállóskő előtt kapott el az eső, és 30 percig esett.

Nagyon szép látvány az, ahogy a pára felszál. Sokszor pihentünk le, mert azt hittük, hogy sok időnk van, de kiderült, hogy ez nem volt igaz, és az utolsó két órát szinte rohanva tettük meg, mert hatra beszéltük meg, hogy odaérünk a szállásra. Közben még egyszer esett, de ez nem annyira, mint három körül. Végül 6:47-re értünk oda. A 11.-ik napon 27 kilométert mentünk.

Terv: Pihenünk egyet, kószálunk Egerben, Bél-kő megmászása,

Reggel kilencig nem jöttünk ki az apartmanunkból, anyu kimosta a ruháinkat, reggeliztünk. Tíz környékén jött egy kéktúrázó srác pecsételni, és vele beszélgettünk egy órát. Ahogy elment a túrázó azonnal leszakadt az ég és másfél óráig esett.

Amikor elállt, bementünk a faluba, a vonathoz. 30 perc várás után jött a vonat és elmentünk vele az egri várhoz amit végül nem néztünk meg, de a Minaretbe felmentünk, ahonnan gyönyörű a kilátás. Épp bementünk egy Sparba, amikor megint elkezdett esni az eső, úgy, hogy elárasztotta a Dobó teret, így egy 40 percet vásároltunk.

Úgy szerelkeztünk fel, hogy két napig boltba nem fogunk menni. Elállt az eső és mi is kijöttünk a boltból. Szépen lassan odamentünk a buszpályudvarra, de mivel 30 perc múlva jött a buszunk, volt időnk elmenni az egri színházhoz.

A buszról leszállva a vendégház felé vettük az irányt, és 20 perc alatt oda is értünk. 12 km-t sétáltunk.

Terv: Végül úgy döntötünk, hogy Bélapátfalváról Szarvaskőn át Sirokra érkezünk. 24 km.

Elég kényelmesen keltünk, vajas kalácsot ettünk reggelire egy kis kakaóval. Mivel a vendégházat is érintette a kék, ezért azon indultunk el Szarvaskő felé. Szerintem picit túlzás, hogy 10dkg vaj 580 forint legyen, ezért amikor a szarvaskői kisboltban bevásároltunk, csak két rétest vettünk ami meglepő módon nem volt drágább, mint Pesten és ugyanolyan finom volt. Az út további részében ismét Lovas Rozi ,,Egyszer lent" című podcastját hallgattuk, ami nagyon érdekes és elgondolkodtató.

A siroki várat nem néztük meg, de azonnal megláttunk egy feliratot ,,Sétány" és a táblán szereplő nyíl balra mutatott. Azon szépen mentünk egy két percet amikor a sétány mészkőbe vájt lépcsőkön haladt lefelé, úgy 60 fokban. Nagy nehezen leereszkedtünk rajta és 10 perc után már a Coopba vásároltunk egy negyed görögdinnyét, ami nagyon finom volt.

45 perc várakozás után jött a busz ami Egerbe vitt, és majdnem azonnal mentünk is tovább Bélapátfalvára.

Terv: Parádfürdőről Recsken és Sirokon át a bátori elágazásból busszal megyünk  Bélapátfalvára, ahol a Telkessy vendégházban alszunk.

8:10-kor indultunk, a Parádrürdőt és Recsket összekötő fóúton, mert nem volt más lehetőségünk. 1 óra gyaloglás után egy Coopban vásároltunk be kenyeret vajat stb., de a reggelit a helyi lángososnál vettünk, egy sajtos-tejfölöst és egy simát. Jóval olcsóbb volt, mint például a Balatonon és nagyon finom volt. 

Tovább mentünk a sárga jelen egy nagyon nagy kerülővel, mert nem akartunk az úton tovább baktatni. 5 óra alatt értünk Sirokra, ahol én már nem akartam tovább menni és szerintem anyunak sem volt kedve.

Itt már tudtuk, hogy egy nap alatt nem tudunk eljutni Miskolcra.

Végül Sirokon felszálltunk egy buszra ami Egerbe vitt, két perc várakozás után pedig Bélapátfalva felé vettük az irányt. Még pont be tudtunk vásárolni a helyi Coopban holnapra, mivel a Telkessy vendégház két kilométerre van Bélapátfalvától.

A Telekessy vendégház gyönyörű, 30 fő fér el, két nagy konyha van és 2 apartman is található ott. Itt a facebook oldaluk: https://www.facebook.com/telekessy

Terv: Mátraszentistvánról Galyatetőn át Parádfürdő vagy Recsk, 26-28 km.

8:10-kor indultunk el a Gyopár vendégháztól, ahol a szokásos vajaskenyér kombinációt reggeliztük. A kéken haladtunk felfelé egy két órát, hogy odaérjünk Gyalyatetőre. Ott megnéztük a kilátót, gyönyörű a kilátás. Amikor elkezdtünk leereszkedni Mátranyereg felé a kéken, akkor kapott el igazán az a érzés, hogy ezt most minek csináljuk, helyette ülhetnék otthon a gép előtt stb. Anyuval is közöltem, hogy nem akarok többet menni, mert fáradt vagyok és kedvetlen, erre a válasza az volt, hogy majd odaérünk a szállásra, majd ott eldöntjük.  Sokszor lepihentünk, és tényleg annyira kedvetlen voltam.

Én fizikailag voltam szinte egész út alatt a topon, anyu meg lelkileg, engem sokszor kapott el az érzés, hogy haza akarok menni, anyut max a lábfájása zavarhatta. Én lelkileg-testileg ki voltam már fáradva, amikor Mátranyeregbe érkeztünk. Ott nem pihentünk le, mert a Vörösmarty turistaházig el akartunk menni, és venni valamit. Egy helyitől megtudtuk, hogy be van zárva a turistaház, így a piros kereszten tovább haladva értünk, három óra alatt Parádfürdőre, ahol már nem volt kérdés, nem megyünk tovább Recskre.

A No. 1 Étterem és Vendégházban szálltunk meg, ami a főút mellett egy parkoló fogadóépülete. Ehhez képest a szobánkba nem hallatszódott be a zaj. Anyut rávettem, hogy együnk az étteremben, ahol Jókai-bablevest és sonkás-gombás pizzát ettünk. Mind a kettő nagyon finom volt. Az étterem mellett volt egy cukrászda, amibe úgyszintén bementünk és ettünk egy lúdláb tortát és egy fagyit. Én a fagyit ettem, ami hát nem volt annyira finom, de a kiszolgálók nagyon kedvesek. A 7. napon 27 km-t mentünk.

MJ

Terv: Bableves csárdától Pásztón és az Ágasvári túristaházon át Mátraszentistvánon alvás a Gyopár vendégházban.

Reggel nagyon  hamar kb. hatkor keltünk. Apu letett minket a Bableves csárdánál és ő is Pásztón át ment Pestre. Tíz métert se mentünk még, és már akkora sáron kellett átmenni, akár 1 kiló is ráragadhatott a bakancsunkra.

Pásztóra két óra alatt értünk oda, és azonnal reggeli keresésbe kezdtünk. Nagy eséllyel nagyon hangosan kereshettünk egy boltot ahol vehetünk valamit, mivel 2 ember is megszólított. Végül egy Coopba mentünk, ahol kalácsot és kakaót vettünk reggelire, mily meglepő. A város központjában, a templom meletti parkban reggeliztünk, ahol az Oskolamester háza is volt.

Aztán vagy egy órát gyalogoltunk a főúton, már esőben. A zöld jelen mentünk aztán tovább Ágasvárig, ahol be volt zárva a túristaház, és beállni se lehetett a már szakadó eső elől sehova. Ez kis csalódás volt. Tovább menve találkoztunk egy túrázós családdal. Onnan egy óra múlva már Mátraszentistván határán voltunk. 26 kilométert gyalogoltunk aznap.

MJ